promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatalmas felháborodást keltett ez a „cuki” babavideó, az internet népe kiakadt a szülőkre
Borítókép:  Daily Mail
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hatalmas botrányt kavart egy videó, amin egy 8 hetes baba látszólag felállt. Míg valaki ezt cukinak találja, a legtöbben kiakadtak a szülőkre.

Nemrég újra elkezdett terjedni az interneten egy közel egy éves videó egy 8 hetes kisbabáról, aki úgy tűnik, már magától állva tud maradni. A felvételt egy angol házaspár készítette gyermekükről, Luláról, aki 2,5 kilogrammal született.

Az angol pár rögtön a baba születése után gyanakodni kezdtek, hogy a kislány más, mint a többi csecsemő, hiszen elmondásuk szerint már ötnaposan felemelte a fejét, és néhány másodpercig úgy tartotta, majd 8 hetesen már magától fel tudott állni.

Nos, akinek van gyermeke, pontosan tudja, hogy lehetetlen, hogy egy baba néhány hetesen már magától lábra tudjon állni, hiszen minden babánál ez egy több lépcsőfokból álló, hosszadalmas mozgásfejlődési folyamat eredménye. Ahogy a baba elkezdi érzékelni és észlelni a környezetét, úgy fog fejlődni a mozgása is.

Először megtanulja, hogyan szabályozza a feje, majd a felsőtest és a felső végtag mozgását, úgy két hónapos korában kezdi el felemelni és megtartani a fejét, amit később az alkarjára támaszodva is megtanul. Nagyjából 4-5 hónapos korára jön el a fordulás és a gurulás ideje, amit aztán a kúszás és a négykézlábra emelkedéssel mászás fog követni. De itt még közel sincs az első lábraállás, és a saját testsúlyát két lábon való megtartási képesség kifejlődése.

Ezért is lehetetlen, hogy egy 8 hetes baba már a saját lábán tudjon megállni, ráaádsul minden mozgásfejlődési lépcsőfok összefüggésben van a baba agyi érésének folyamataival; ezért is van az, hogy ha kimarad, megkésik, vagy a baba hibásan sajátít el egyes mozgásfejlődési fázisokat, az a későbbiekben komoly hatással lehet a tanulási-, részképesség-zavarokban, diszlexiában, és diszgráfiában is.

Nagyon fontos tehát, hogy nem szabad siettetni a baba mozgásfejlődésének lépéseit, így például nem szabad egy 8 hetes babát felállítani a lábára, és nekitámasztani őt egy kanapénak, hogy aztán levideózzuk, és a saját gyermekünk egészséges fejlődésének kockáztatásával 15 perces hírnevet, magas videónézettséget, és töménytelen lájkot szerezzünk.

Márpedig ebben az esetben ez történt, és aki csak megnézi a videót, tisztán látja, hogy ez a kisbaba nem magától áll a lábacskáin. A videó a közzététele óta folyamatosan terjed az interneten, és rengetegen támadják is az angol szülőket, hogy az azóta egyéves Lula gerincének egészséges fejlődését veszélyeztetik ezzel.

Szomorú, hogy egyes magyarországi portálok ezt úgy kapták fel, mint egy „cuki videót”, amelyhez foghatót szerintük biztos nem fogunk látni mostanában. Hát mi őszintén reméljük, hogy nem fogunk több ilyet látni, mert ez a pár másodperces felvétel nagyon sokmindent árul el a kislány szüleiről; és ahogy azt a videó alatti kommentekben is olvassuk, rengeteg szülő egyetért ebben velünk.

Hozzá kell tenni, hogy a videóban látható baba jóval idősebb, mint 8 hetes, de még mindig közel sem olyan korú, hogy magától lábra tudjon állni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás