promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Őrülten peches baleset: szabályosan közlekedő autóra zuhant rá egy repülőgép - videó
Borítókép:  WPEG Local 10
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A kisgép a felszállás után kezdett el zuhanni és nem tudta elkerülni a lakóövezetet.

Amikor lassan, minden szabályt betartva közlekedsz az autóddal, azt a balesetet tartanád az egyik legvalószínűtlenebbnek, hogy a semmiből rád zuhan egy repülőgép. Az eset egészen biztosan be fog kerülni a legpechesebb karambolok közé.

A drámai baleset hétfőn történt Dél-Kaliforniában. A Pembroke Pines-i tűzoltóság a CBS Miami-nak elmondta, hogy a gép röviddel a felszállás után zuhanni kezdett, és nem tudta elkerülni a lakóövezetet, ahol egy terepjáróval ütközött.

A becsapódást az egyik kapucsengő kamerája rögzítette, a felvételt pedig a csatorna meg is tudta szerezni. Ezen jól látszik, hogy a fekete terepjáró egyenesen halad az úton, majd a kisrepülő nagy sebességgel rázuhan égből.

Anabel Fernandez, akinek a kamerája rögzítette az esetet szabályosan sokkban volt. Elmondta, hogy minden nap itt szokott sétálni a gyerekeivel, és a gép akár őket is elkaszálhatta volna.

A kocsiban egy nő és egy gyerek ült, őket egy közeli kórházba szállították. A gyerek később belehalt sérüléseibe, a repülő pilótája és utasa a helyszínen vesztették életüket. A tűzoltóság szerint valószínűleg motorhiba okozhatta a zuhanást.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás