promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki most a nő, aki Arnold Schwarzeneggert és Sylvester Stallone-t is képes volt fiatalon meghódítani
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Brigitte Nielsen rengeteget változott a Vörös Szonja óta.

A jelenleg 59 éves, Dániából származó Brigitte Nielsen a '80-as évek egyik legdögösebb nője volt, aki egyik pillanatról a másikra meghódította Hollywoodot a Vörös Szonja, Rocky 4, Beverly Hills-i zsaru 2 és egyebek között a Kobra című, már-már klasszikusnak nevezhető filmekkel.

Brigitte Nielsen nemcsak a mozikban hódított, hiszen a Vörös Szonja forgatásán viszonya volt Arnold Schwarzeneggerrel, nem sokkal később pedig összeházasodott Sylvester Stallone-nal, akivel két év után elváltak – egyes pletykák szerint azért, mert a Rocky sztárja megtudta, hogy a szerelme lefeküdt Schwarzeneggerrel.

Brigitte Nielsen összesen ötször házasodott meg és 5 gyermeke van – így néz ki most az egykori világsztár, akiről a minap Los Angelesben készültek friss felvételek, amik alapján rengeteget változott az 1985-ben bemutatott Vörös Szonja óta:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás