promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ekkora volt a buli a teltházas Sziget első napján
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Már az első nap Dua Lipa koncertjén 95 ezren buliztak a Szigeten.

Két év kihagyás után ismét dübörög a Sziget fesztivál. Olyan előadók és- bandák lépnek majd színpadra, mint Dua Lipa, Calvin Harris, a Kings Of Leon, vagy az Arctic Monkeys csapata.

Sokáig kérdéses volt, hogy Justin Bieber el tud-e jönni a Szigetre, miután egy betegség miatt le kellett mondania korábbi koncertjeit. Azonban már teljesen jól van, így július 31-én folytatódott a turnéja.

Dua Lipa hozta a kötelezőt, és tegnap egy teltházas napon tudott a közönség elé lépni.

„A fesztivál egy napon legfeljebb 95 ezer főt tud befogadni, ezért hétfőn 22 órakor le kellett állítanunk az aznapra szóló teljes árú jegyek kiadását. A jegyek fogyását látva hasonlóan telt házra számítunk pénteken és szombaton is”

- mondta a fesztivál főszervezője, Kádár Tamás.

A szervezők péntekre és szombatra is teltházat jósolnak, szóval érdemes hamar lecsapni a jegyekre.

Borítókép:  MTI Fotó: Balog Zoltán; Mónus Márton
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás