promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ma lenne 75 éves Freddie Mercury – Íme 3+1 érdekesség a Queen legendás énekeséről!
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az 1991-ben elhunyt Freddie Mercury ma ünnepelné 75. születésnapját, ezért most összeszedtünk pár érdekességet a Queen csodás hangú frontemberéről.

1. Az 1946. szeptember 5-én született Freddie Mercurynak négy extra foga volt, ennek köszönheti ikonikus, kicsit kiálló fogsorát, ami miatt elég kellemetlenül érezte magát – de állítólag nem akarta megcsináltatni, ugyanis félt tőle, hogy a változás hatással lenne az énekhangjára.

2. A Queen énekese gyerekkora óta hatalmas bélyeggyűjtő volt, kollekcióját pedig a családja örökölte halála után – 1993-ban eladták a gyűjteményt a Brit Posta Múzeumnak, a bevételt pedig jótékonysági céllal felajánlották a HIV/AIDS betegek kezelésére.

3. Érdekes barátság volt Freddie Mercury és Diana hercegnő között, ugyanis együtt jártak melegbárokba, ráadásul imádták közösen nézni az Öreglányok című sorozatot, amit néha lehalkítottak, és alászinkronizáltak a saját szórakoztatásukra.

+1: A legendás énekes hamvait legnagyobb szerelme, Mary Austin kapta meg, aki két évig a házában tartotta azokat – majd egy titkos helyre vitte Freddie Mercury maradványait, de sosem fogja elárulni, hogy hova, mert fél, hogy mit tennének az elvakult rajongók.

Nézd meg galériánkat Freddie Mercuryról, aki ma lenne 75 éves:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás