promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Előzetest kaptak az Alien-kisfilmek
Borítókép:  Imgur
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Itt most már nem animációról beszélünk, hanem élőszereplős kisfilmekről, amik nagyon brutálisak lesznek.

A Fox és a Tongal stúdió közös gyermekeként jön létre az egész, az apropó pedig az Alien első részének a 40. évfordulója. Bizony, azt a Ridley Scott alkotást ünnepeljük, aki most pont egy kicsit a béka feneke alá tolta az egész franchiset. A nyolcadik utas: a halál és a Covenant tényleg érdekes, mint ha a mennyet és a poklot próbálnád összehasonlítani. Zsenialitás után egy totális süllyedés.

Nemrég persze kaptunk egy Alienes minisorozatot, de az animáció volt, és főleg az Alien: Isolation nevezetű játékra épült. Itt kezdő alkotókat kértek fel, hogy készítsenek egy rövidfilmet ebben az univerzumban. Nem irigylem a zsűrit, mert 550 szinopszisból kellett kiválasztaniuk hatot, amit biztosan megcsinálnak.

Március 29-től kezdve az amerikai IGN-en folyamatában fognak debütálni a részecskék, majd május 3-ától mind a hat epizód felkerül az alienuniverse.com-ra.

Most azonban jöjjön a kedvcsináló hozzájuk, ami tényleg át van itatva az igazi Alien retro stílussal.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás