promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Családi bunyó: kaptunk egy új előzetest
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Közeleg a premier, ezért egy új előzetessel próbálnak kedvet csinálni a filmhez, amibe azért bekerült jó pár plusz jelenet.

A South Park a 13. évad 10. részében fikázza ki keményen a pankrációt, míg a 2008-as A pankrátor című film bemutatja, hogy ez hiába csak előadóművészet, iszonyatosan nagy felkészülést igényel, és fizikailag egy ronccsá tudja tenni az embert. Rengeteg a pro és kontra érv, de egy biztos, a műfaj méltán híres még mindig a tengerentúlon, azonban a Családi bunyó egy egészen más szemszögből akarja bemutatni az egészet.

A írói és a rendezői székben az a Stephen Merchant ül, aki az eredeti, az az A Hivatal angol változatát készítette. Ez látszik is, mivel már az első előzetesen rommá röhögtük magunkat. A pankráció fanatikus családról szóló sztori teljes egészében igaz történet, de nem a dráma fog uralkodni, hanem sokkal inkább a humor. Tehát úgy kell erre tekintetünk, hogy az év meglepetés vígjátéka lehet, mivel nincsen túlságosan felkapva.

A pankrátornő, Paige karaktere áll a középpontban, akit Florence Pugh alakít, de olyan neveket kapunk még, mint Jack Lowden, Vince Vaughn, Nick Frost és persze Dwayne Johnson, aki önmagát alakítja.

A Családi bunyó március 14-én debütál a magyar mozikban, és már első ránézésre is atom agyzsibbasztónak nézett ki, mindenképpen megéri majd bepróbálni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás