promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nobel-békedíjra jelöltek egy 16 éves lányt
Borítókép:  News Agency/Hanna Franzen via Reuters
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nobel-békedíjra jelölték Greta Thunberg. A 16 éves svéd környezetvédő lányt három norvég képviselő jelölte az elismerésre.

Azért jelöltük Gretát, mert az éghajlatváltozás jelentette fenyegetés az egyik legfőbb oka a háborúknak és a konfliktusoknak – mondta el Freddy Andre Oevstegaard norvég parlamenti képviselő csütörtökön egy norvég lapnak.

Nyár óta Greta Thunberg minden pénteken iskola helyett a stockholmi parlament elé vonul, és így követel határozottabb fellépést a klímaváltozás ellen. Thunberg példája nemzetközi mozgalmat indított el, március 14-én pénteken mintegy száz országban több ezer diák tartott vele világszerte. Tavaly nyár óta Thunberg péntekenkénti klímasztrájkja tömegmozgalommá nőtte ki magát. Oevstegaard szerint ez fontos hozzájárulást jelent a békéhez.

Ha semmit sem teszünk a klímaváltozás megállításáért, a jövőben háborúk és konfliktusok lesznek, és további menekültekről kell gondoskodnunk– hangsúlyozta a norvég képviselő.

Thunberg az Aftonbladet című svéd napilapnak elmondta: „hihetetlen és egy kicsit különös”, hogy „egy ilyen nagy díjra” jelölték. A norvég Nobel-bizottság közlése szerint idén 304 embert és szervezetet javasoltak Nobel-békedíjra. Tavaly a Nobel-békedíjat Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivista vehette át. A díjat 1901 óta 99 alkalommal ítélték oda.

A Nobel-békedíjra bárkit lehet jelölni, de azok köre, akik jelölhetnek, korlátozott. Ebbe a körbe tartoznak a kormánytagok, egyetemi professzorok, békekutatók és a korábbi Nobel-békedíjasok.

A díjat adományozó bizottság a norvég parlament, a Storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét. A többi Nobel-díjtól eltérően a Nobel-békedíjat nem Stockholmban, hanem Oslóban adják át, de valamennyit december 10-én.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás