promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meghalt Karl Lagerfeld
Borítókép:  Karl Lagerfeld. Forrás: marieclaire.co.uk
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kedd reggel elhunyt az ikonikus divattervező – írja a francia Closer.

Francia sajtójelentések szerint 85 éves korában, kedd reggel elhunyt Karl Lagerfeld. Az ikonikus német divattervező, a Chanel kreatív igazgatója, hetek óta betegséggel küszködött.

Az angol Mirror azt is megemlíti, hogy januárban a Chanel divatháznak két bemutatója is volt Párizsban, ahol azt mondták a szervezők, hogy Lagerfeldnek pihenésre van szüksége, ezért nem tette tiszteletét a rendezvényen.

A divatdiktátor egy női kabáttal nyerte el 1955-ben az IWS (Nemzetközi Gyapjútanács) díját. Ennek segítségével kapott állást a Pierre Balmain-divatházban. Gyapjúkabátja később Balmainnél a kollekció része lett. 1958-ban a Jean Patou-házhoz szerződött, de nagyon hamar szabadúszóként a Valentino, a Krizia és a Fendi számára is dolgozni kezdett.

1964-ben három évre megszakította divatipari tevékenységét, és beiratkozott egy művészeti főiskolára.

Az igazi nemzetközi elismerést az 1972-es év hozta meg számára fekete-fehér aszimmetrikus szabású kollekciójával. Ezt követően már a Coco Chanel prêt-à-porter részlegének vezető tervezőjeként dolgozott, újabb mérföldkő az 1983-as Chloé-kollekciója volt. Emellett saját cégét is megalapította, ezt 2004-ben az amerikai Tommy Hilfiger-konszernnek adta el.

1990-től menedzselte Claudia Schiffert, akiből Lagerfeld támogatásával topmodell lett, és aki 1993-ban egy Korán-idézetekkel díszített Lagerfeld-mídert mutatott be egy botrányos bemutatón.

Lagerfeld személyes jelképévé vált dioptriás napszemüvege és lófarokban hordott haja. Híressé vált modelljeivel szemben tanúsított szigorúságáról, ami, két párizsi tizenéves modell fogyókúrából eredő halála után komoly felháborodást szült. (Saját maga a 3D diéta segítségével szintén radikális módon szabadult meg komoly túlsúlyától) – olvashatjuk róla a Wikipédia-szócikkében.

Márkanevei: LAGERFELD GALLERY (később:LAGERFELD COLLECTION), KARL LAGERFELD POUR FEMMES és KARL LAGERFELD POUR HOMMES, de 2004-ben tervezett a svéd Hennes & Mauritz (H&M) számára is, olcsóbb árfekvésben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás