promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Klopp vissza akarja nézni a meccset, míg Messi Ronaldót dicsérte
Borítókép:  Forrás: telegraph.co.uk
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Szerda este a Liverpool és a Barcelona továbbjutását követően kiderült, hogy mely csapatok lesz ott a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Mi is beszámoltunk arról, hogy a Jürgen Klopp vezette Liverpool három gólt rúgott a bajor fővárosban, és ezzel ütötte ki a Bayern München-t. A Barcelona pedig valósággal átgázolt francia ellenfelén. A szerda este főszereplőinek nyilatkozataiból szemezgettünk.

„Nagy diadalt arattunk, büszke vagyok a fiúkra! Mindenképpen vissza fogom nézni vagy ezerszer a mérkőzést! Úgy gondolom, hogy eddig a napig a BL-ben mindig valami hibát elkövettünk védekezésben, ám most Van Dijk tökéletesen irányította hátul a srácokat, és ami még fontos volt, hogy az ellenfél kapuját is be tudta venni. Döntő fontosságú volt az a gól. Aminek külön örülök, hogy egy pillanatig sem éreztem azt, hogy a Bayern München fölénk kerekedett”

– mondta a mérkőzés után Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere.

A bajorok edzője, Niko Kovac nem tehetett mást, csak gratulálni tudott az angoloknak:

„Gratulálnom kell Jürgen Kloppnak és csapatának! Bebizonyították, hogy Európában a topcsapatok közé tartoznak. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy mi megérdemeltük a vereséget. Ezen a napon különösen megmutatkoztak a hiányosságaink.”

Barcelonában Lionel Messi csinálta a show-t, erre utalt az Olimpique Lyon mestere, Bruno Génésio:

„Lionel Messi pontosan tudta, hogy az egész világ figyeli a BL-t, így megmutatta, hogy olyan dolgokra képes, mint senki más. Mindannyian tudjuk, hogy ő egy zseni. A Barca játéka miatt tulajdonképpen szinte egész mérkőzésen védekezésre kényszerültünk, talán a második félidő elején volt egy pár olyan percünk, amikor birtokolni tudtuk a labdát. Hiába szereztünk gólt, a harmadik Barca-találat eldöntötte a továbbjutás kérdését.”

Ha már szóba került Messi. A kis argentin más szempontból közelítette meg a szerda estét:

„Több dolog is tetszett a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőiben. Ki kell emelnem Cristiano Ronaldót, akinek a keddi teljesítménye lenyűgöző volt. Nem rágódunk azon, hogy ki jön szembe a következő fordulóban, hiszen lehet az a Juve, a Manchester City, vagy éppen az Ajax... Fel fogunk készülni a leendő ellenfelünkből.”

A Barcelona mestere, Ernesto Valverde a következőképpen értékelt:

„Messi most is lenyűgözően focizott, hiszen amikor nála van a labda, akkor az nyugtatólag hat a társakra is. Fontos volt, hogy jól kezdjük a mérkőzést, mert ez az időszak meghatározhatta a továbbiakat, és ez így is történt. Nem tudom, hogy kit fogunk kapni, de a BL ezen szakaszában már nincs végső favorit, mindenki megnyerheti a kupát.”

A Barcelona–Lyon találkozó krónikájához tartozik, hogy Anthony Lopes, a francia gárda kapusa Philippe Coutinhóval ütközött, majd tíz perc múlva lecserélték. Ezt követően az öltözőben rosszul lett: elvesztette eszméletét és hányt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás