promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő adat arról, hogy Ronaldo mennyire hatékony a BL-ben
Borítókép:  Dario AS
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A portugál sztár a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában pályafutása során 63 gólt szerzett. Messi „csak” 43-at.

Érdemes azon úgy általában véve is elgondolkodni, amikor támadók hatékonyságáról, góljaik számáról esik szó, hogy egy-egy csatár találatát mikor, milyen körülmények között szerezte. Hiszen, lehet valaki úgy is kiemelkedő játékos, hogy alapvetően, többségében csapata második, harmadik góljait szerzi. Azaz nem feltétlen ő az, aki elmozdítja holtpontjáról a mérkőzést. Nos, ez az állítás Ronaldo esetében elég egyértelmű és világos: csapata döntő jellegű faktora.

Erre bizonyíték a következő adat:

A portugál támadó a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában összesen 63 gólt szerzett (ebből 46-ot a negyed- és nyolcaddöntőben).

Hogy mennyire kiemelkedő adat ez, az is jól mutatja, hogy a sorban a következő Lionel Messi 42 találattal – legalábbis a Sky Sport statisztikái szerint. Érdekesség, hogy Ronaldo a 2018/2019-es BL-sorozatban mindössze négy gólt lőtt, ebből ugye hármat az Atlético Madrid elleni, csapata szempontjából sorsdöntő találkozón.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás