promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Végre talán a Dunában is fürödhetünk a Római-parton
Borítókép:  ReCity Magazin
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rendszeres vízitúrázási lehetőséget is szerveznek majd a Római-partról indulva a Lupa-szigetre.

Örökös kettős érzés gyötörheti az embert, ahogy a Duna-hidakon átkel a fővárosban, vagy akárcsak meglátja a folyót. A keringő királya a Kék Dunáról is írt egy klasszikust, de aki látta még kéknek, annak várjuk a jelentkezését. Talán valahol Ausztriában, Németországban még igen, még lehet ilyennek látni. 

Gyerekkori emlék, a rendszerváltás hajnaláról, az első nyugati útról, hogy Bécsben virágzó fürdőéletre leltünk a Duna-parton.

Mármint, hogy a Dunában strandoltak az emberek, és nem mellette az uszodában. És csak a remény halvány szikrája jelent meg, hogy egyszer talán majd mi is, otthon. 

Kétségtelen, azóta költözött némi élet szeretett folyónkba Budapesten, ennek egyik látványos jele, hogy évről évre megtartják már a Dunai Regattát, amolyan Oxford–Cambridge-mintára. Vagy éppen az, hogy akár át is lehet úszni egyszer-egyszer hivatalosan a Dunát a város szívében, persze még mindig kettős érzései vannak ezzel az embernek (azzal, hogy betonfalak között kellene a szürkeségbe alámerülni, bár a környezet azért páratlan) 

Ahol a Duna igazán fürdésre való a táj és a múlt alapján az például a Római-part, ezért is lehet pozitív érzéssel fogadni az alábbi hírt. 

Szabadstrand létesülhet a Római-parton, miután a III. kerületi önkormányzat képviselő-testülete döntött arról, hogy megvizsgáltatják ennek lehetőségét

– így tájékoztatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a táviratit irodát. Ha a megvalósításnak nincs akadálya, akkor a strand kialakításának részletes tervei is elkészülhetnek. 

Az egyesületektől független, bárki számára hozzáférhető és biztonságos vízi sportolás támogatására és újraélesztésére az Óbudai Sport és Szabadidő Kft. a már meglévő túra, futó és kerékpáros események mellett ezentúl rendszeres vízitúrázási lehetőséget is szervez majd a Római-partról indulva a Lupa-szigetre.

A part tisztán tartására és törmelékmentesítésére tízmillió forintot különítettek el az idei költségvetésben. Ez fedezi többek között az elöregedett, megrongálódott használaton kívüli sólyapályák bontását és elszállítását.

Az idei szezontól a közterület-felügyelők környezetbarát és csendes elektromos járművel végeznek őrjáratot a parti szakaszon,

hogy visszaszorítsák az illegális hulladéklerakást. Továbbá a kerületi önkormányzat tárgyalásokat kezdeményez a Római-parton fekvő, mintegy húsz állami tulajdonú ingatlan tulajdonjogának ingyenes megszerzésére, hogy azokon sport és szabadidős funkciók létesülhessenek a kerületiek számára.

A képviselők – annak érdekében, hogy a Római-parton a sport, a közösségi funkció fejlesztése hosszútávon is biztosítható legyen – megszavazták azt is, hogy az önkormányzat jegyeztessen be elővásárlási jogot a Nánási út- Királyok útja-Pünkösdfürdő utca és a Duna által határolt terülten elhelyezkedő ingatlanokra és egészítse ki az érintett terület építési szabályzatát azzal, hogy a területen csak kiemelten környezetbarát aktív házak építése legyen engedélyezhető.

 

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás